Hírek

ÁROP-1.1.5-08/C/A-2008-0008 jelű projekt összefoglaló, záró beszámolója
2011.01.03.
 
A 2008.11.01 és 2010.09.31 között megvalósuló program legfőbb célja a csurgói kistérség fejlesztési és együttműködési kapacitásainak komplex megerősítése, a rendelkezésre álló fejlesztési, működési lehetőségek minél szélesebb körű kihasználása, az esetleges átfedések kiszűrése, a pályázati rendszerek megismerése, megismertetése, társadalmasítása.

A program összességében elérte célját. Térségfejlesztési szervező munkatárs bonyolította le a projektet, ő valósította meg a pályázatban vállalt tevékenységeket, szervezte a rendezvényeket, együttműködéseket kötött civilekkel, kisebbségi önkormányzatokkal, bevonta az együttműködésbe a kistérség valamennyi települését, a kistérségi koordinátorokat, a vállalkozásokat, a fogyatékkal élőket, a szakembereket is. Folyamatos kapcsolatot tart a térségi szereplőkkel. A környezeti fenntarthatóság a folyamatos partnerség építésen keresztül valósult meg mind a projektek kidolgozása, mind pedig a megvalósításuk ideje alatt, hiszen valamennyi szereplő bevonásra került a projekt tervezések idején.
A rendezvényeken információ-csere bonyolódott le, interaktív beszélgetés folyt az aktuális dolgokról, a kistérség valamennyi problémája megtárgyalásra került, ötletek, projektek kerültek kidolgozásra. Hangsúlyossá vált a részvételi alapú tervezés, a térségfejlesztés társadalmasítása.
Elkészült egy kistérségi honlap, mely a kistérség bemutatásán túl az éppen aktuális dolgok nyilvánosságát biztosítja, információ-szolgáltató felületként működik. A nyilvánosságot kettő tájékoztató tábla, valamint a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás által készíttetett fotódokumentációs és prospektus is biztosítja a program ideje alatt és után. A fotódokumentáció fényképekkel, rövid tartalmi leírásokkal mutatja be a megvalósult tevékenységeket, rendezvényeket, a prospektus pedig a szöveges leírásokra helyezi a hangsúlyt.
Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében fogyatékkal élő személyek is bevonásra kerültek a programba, valamint a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás, mint projektgazda 21 fő fogyatékkal élő foglalkoztatását vállalta 2010.05.05 és 2010.10.31 között napi 4,6 illetve 8 órás foglalkoztatás mellett, valamint egy fogyatékkal élők nappali ellátását megvalósító intézmény létrehozásán dolgozunk.
2009. május végén 30 fő számára egy darab egy napos képzést is megvalósítottunk. A képzésen részt vettek a térségi élet szereplői, úgy mint a kistérségi koordinátorok, a polgármesteri hivatal valamint a kistérségi iroda munkatársai, vállalkozók, civilek egyaránt. Szó volt a kistérségi tervezésről, a logframe alapú tervezésről, stratégiakészítésről, érdekcsoport elemzésről, környezeti fenntarthatóságról. A résztvevők gyakorlatias problémákkal, példákkal is megismerkedhettek.
A Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás munkatársainak a térségi szereplőkkel történő hatékony együttműködése és munkája által óriási eredmény, hogy 2010. szeptember 1 napjával elindulhatott egy 60 ember számára munkát adó program. A program során szociális gondozó, ápoló valamint park- és településkarbantartó munkakörben foglalkoztatjuk az embereket kettő éven keresztül és részt vesznek majd egy 5 hónap időtartamú képzésen is. A program az NFÜ által támogatott projekt, a programozási tervdokumentumban foglalt projektötletek egyike. A támogatási összeg 247 millió forint, melyhez önerő nem szükséges.
Ebben az időszakban három partnerségi rendezvényt tartottunk. Az első rendezvény augusztus 25. napján került lebonyolításra, aminek fő témája az elnyert projekt lebonyolítása, az azzal kapcsolatos teendők voltak. Részt vettek a kistérségi iroda munkatársai, a kistérség településeinek polgármesterei, valamint a Munkaügyi Központ Kirendeltségének alkalmazottai is. A második rendezvényt szeptember 3. napján tartottuk. A rendezvény témája a fogyatékkal élők ellátására létrehozandó nappali intézmény volt. Megtárgyalásra kerültek a személyi és a tárgyi feltételek. Az épület, melyben kialakításra kerül majd, felújításra, átalakításra kerül, melynek a részletei szintén egyeztetésre kerültek.  A harmadik rendezvény szeptember 27. napján lett megtartva. A kettő éves projekt lezárásra került, összegzésre került a két év történése, a sikeres pályázati projektek előnyeiből, lebonyolításuk esetleges hibáiból megtörténtek a tanulságok levonása, kitűzésre kerültek a jövőbeni célok, megfogalmazódtak az elképzelések, elvárások.

A PROJEKT SZÁMSZERŰSÍTHETŐ EREDMÉNYEI (INDIKÁTORAI)

Monitoring mutató
megnevezése
Mutató mérték-egysége
Kiinduló érték
 
Kumulált érték
 
Szerződés-ben vállalt célérték
(1)
(4=2+3)
(5)
Bevont civil szervezetek száma
Db
0
5.00
3.00
Bevont kisebbségi önkormányzatok száma
Db
0
2.00
1.00
Bevont vállalkozások száma
db
0
8.00
3.00
Képzettek száma
0
30.00
30.00
Képzettek száma (férfi)
0
10.00
10.00
Képzettek száma (nő)
0
20.00
20.00
Megtartott rendezvények száma
db
0
15.00
15.00
Az NFÜ-nek benyújtandó programozási tervdokumentumokban foglalt projekt ötletek közül a támogatási döntéssel rendelkezők aránya
%
0%
53,84%
50%
Bevont partnerek száma
db
0
20.00
20.00