A falu nevével először egy 1264-ben kiadott királyi szabadalom-levélben találkozhatunk, Villa Baryn néven. Iharos György volt az első földesura - IV. Béla feleségétől kapta a birtokot -, majd több neves család gazdálkodott a környéken tulajdonosként.
Az evangélikus templom 1834-ben épült klasszicista stílusban. A berendezés, a főoltár szintén ebben az időben készült klasszicista stílusban. Az óvoda kertjében áll a tűzoltók védőszentjeként tisztelt - XVIII. századi, barokk stílusú - Szent Flórián-szobor.
Az Inkey-kastély 1750-ben épült, barokk stílusban. Az épületet a XIX. században átalakították, itt kapott helyet az általános iskola. Az épületet gondosan védett park veszi körül. A Inkey-kastély parkjának különlegessége az 5,2 m kerületű himalájai cédrus és a 670 cm törzsű mamutfenyő. De a tujákkal szegélyezett parkban található még tulipánfa, vasfa, sima- és erdeifenyő is. A parkot Metzl Kamill urasági erdőgondnok telepítette. Az ő nevéhez fűződik a közeli - közigazgatásilag Csurgónagymartonhoz tartozó, de az iharosi erdészet kezelésében lévő - Ágneslaki Arborétum, valamint az iharosi Inkey-kastély parkjának tervezése és kialakítása.
Iharosberény a szelídgesztenye ősi hazája. Őszidőben a hatalmas lombsátrú, nemes gyümölcsű fák sokasága hullatja termését, számos családnak nyújtva kiegészítő jövedelemforrást. Nemcsak gyümölcsfákban, erdei fajokban is gazdag a vidék, kitűnő táplálékot adva a nagyvadaknak, mindenekelőtt a gímszarvasoknak és a vaddisznóknak. A környék neves vadászházai folyamatosan fogadják a hazai és külföldi vadászvendégeket, de szívesen látott vendég errefelé a nyugalmat, pihenést keresı, a táj szépségeivel ismerkedő turista is. Az erdők rengetegét meg-megszakítják a halastavak fénylő víztükrei, gazdag zsákmányt kínálva a horgászoknak. Környezetében természetvédelmi területek (Baláta, Ágneslak), halastavak találhatók.
LÁTNIVALÓK, NEVEZETESSÉGEK
Az 1750-ben épült Inkey kastély, Római katolikus kápolna, Szent Flórián szobor, Inkey kastély parkja (cédrusfa, mamutfenyő, páfrányfenyő), szelídgesztenyések, környező erdők gazdag vadállománnyal (gímszarvas)
RENDEZVÉNYEK
Iharosberény a szelídgesztenye ősi hazája. A gesztenye, mint helyi speciális termékhez kapcsolódik, a minden évben megrendezésre kerülő Gesztenye fesztivál. A fesztivál tartama alatt gazdasági tevékenységekhez kapcsolódó előadások hangzanak el, meghívott szakemberek által. Bemutatók, kulturális programok kerülnek megszervezésre.