Vonzerőkínálat
A vendégkör motivációi
A tapasztalatok szerint a kistérségbe érkező vendégek fő motivációját a természeti adottságok, a kulturális értékek, a sportolási lehetőségek jelentik. A térség társadalmi eseményei, folklórrendezvényei, leginkább a helybeliek igényeit elégítik ki, turisták közül kevesen látogatják a rendezvényeket. A programok elsősorban csak a helyi igények kielégítésére alkalmasak.
Turisztikai marketingtevékenység
A térségben jelenleg nem működik tourinform iroda, mely tájékoztatást, programlehetőséget nyújtana a turistáknak. Nem készült eddig olyan honlap, melyről a térség településeinek összes információja, turisztikai attrakciója elérhető lenne. Kevés a nívós kivitelezésű prospektus, kiadvány, melyek segítenék a tájékozódást és növelné a kistérség imázsát. 2004 óta a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás hangolja össze szűkös anyagi keretek között a turisztikai és területfejlesztési feladatokat.
Turisztikai attrakciók, termékek a térségben
Épített Örökség |
Természeti értékek |
Rendezvények |
Berzence |
|
|
Középkori várrom, Festetics család vadászkastélya, Szent Kereszt, Plébániatemplom, Szent Antal kápolna és a zárda épülete, Nepomuki Szent János szobor |
Duna-Dráva Nemzeti Park. A környező erdők (Lankóci és Vecsenyei erdő) faunája: Tőzike, Kockás liliom, gyertyányos-kocsányos tölgyes, láprétek olyan védett növényekkel, mint a Mocsári kosbor, a Szibériai nőszirom és a Kálmos. Kavicsbánya-tó |
Iron Man Triatlon egyik állomása (augusztus) |
Csurgó |
|
|
Református gimnázium és parkja, római katolikus templom, református templom, Festetics- kapu, Korona Szálló, Meller Kastély Református gimnázium könyvtára |
Duna-Dráva Nemzeti Park, Sankoló-tó, Zis-tó |
Csusza fesztivál: (június) Mezőgazdasági kiállítás és vásár (október) |
Csurgónagymarton |
|
|
Késő klasszicista stílusú református templom, melyet 1842-ben szenteltek fel. |
Gyönyörű erdők, természetvédelmi területek ölelik közre a falut. A településről kb. 5 kilométerre található az Ágneslaki Alborétum. |
Hagyományos szüretek és lakodalmak, egyházi ünnepi szokások és „Apák napja”. Kukoris fesztivál ( augusztus) |
Gyékényes |
|
|
1887-ben épült a műemléki védettség alatt álló gótikus stílusú evangélikus templom, és a klasszicista stílusú Szent József római katolikus templom berendezése. |
A Duna-Dráva Nemzeti Park része, ahol a Dráva folyamatosan kavicszátonyokat épít és rombol. A település környékén található a több mint A Lankóci keményfás ligeterdő botanikai ritkaságokkal kápráztatja el az idelátogatókat. |
Kossuth vacsora (március), a rendszeresen megrendezett Extreme Triatlon verseny (augusztus), búvárúszó Európa Bajnokság és Világkupa (szeptember) |
Iharos |
|
|
Klasszicista stílusú római katolikus templom. Eötvös Józsefné sírja |
Iharoshoz közeli Ágneslaki Arborétum. |
Borverseny, Szent László napi lovagi hagyományok (június) |
Iharosberény |
|
|
Az 1750-ben épült Inkey kastély, római katolikus kápolna |
Inkey kastély parkja (cédrusfa. Mammutfenyő, páfrányfenyő), szelídgesztenyések, környező erdők gazdag vadállománnyal (gímszarvas) |
Gesztenyefesztivál (október), szőlőhegyi borkostolás |
Inke |
|
|
Rohonczy kastély, az 1920-as években épült római katolikus templom szószéke, fő és mellékoltára, amely carrarai márványból készült. A szecesszió stílusát idéző magtár. |
Inkei halastó horgászási lehetőséggel |
Szüreti felvonulás (szeptember) |
Őrtilos |
|
|
1740-ben épült barokk stílusú szent László templom és az 1870 körül épült Szent Flórián kápolna, érdekessége a déli falon lévő napóra. Az 1200-as években épült Szentmihály-hegyi templom. Fesztung 1848-as emlékmű |
A falu északon Zala megyével, délnyugaton Horváthországgal határos, amelytől csak a Dráva választja el. A települést lombos erdők veszik körül, gazdag növény és állatvilággal. Itt található az őrtilosi Dráva-ártér tanösvény. A völgyekben olyan ritkaságokkal találkozhatunk, mint tündérfürt, farkasölő sisakvirág, szártalan kankalin, zergevirág és völgycsillag. Duna Dráva Nemzeti Park. Kavicsbánya-tó, Kajak-kenu kikötő a Dráván. |
Szent Anna napi búcsú (július), Szentmihály- hegyi búcsú (szeptember) |
Pogányszentpéter |
|
|
|
Pogányszentpéter természetvédelmi területén található a ritkaságszámba menő Magyar tölgy Erdeiben tiszta források, halastavak. |
|
Porrog |
|
|
Bodonos-kút és a szépen rendben tartott borospincék. Evangélikus templom |
Porrog közigazgatási területén található a neves Ágneslaki Arborétum, melynek fenyőgyűj-teményében mintegy 100 fajt ill. fajtaváltozatot tartanak nyilván. Az arborétumban tavasszal virágzik a Liliomfa és a Tulipánfa. Halastavak kialakítása Török-tó |
Borverseny (március) Szüreti felvonulás (október) |
Porrogszentkirály |
|
|
Evangélikus templom, XIX. századi jellegzetes parasztházak, római katolikus kápolna, Pápai hegy |
Duna Dráva Nemzeti Park szomszédságában, dombos-völgyes vidéken fekszik. Megtalálható itt a ritka Kockás liliom. |
Szent László nap, néptánc-bemutatókkal, főzőversenyekkel. Borverseny (március) Szüreti felvonulás (október) Szentkirály Szövetség találkozó (augusztus) |
Porrogszentpál |
|
|
XIX. századi harangláb, három különböző méretű haranggal. |
A zalai határt majdnem érintve kanyarog a Hétszergörbének nevezett út, mely Porrogról Porrogszentpálra vezet. Itt található a védett Réti sas. |
Borverseny (március) Szüreti felvonulás (október) |
Somogybükkösd |
|
|
Perczel-kastély, mely ma közösségi házként működik. Itt található a XVIII. században épült barokk stílusú Hamvas Boldogasszony templom. Régi vályogfalú, zsúpfedeles pincék. |
A Perczel-kastélyt körülvevő 1,8 hektáros botanikai ritkaságokban gazdag díszkert 1985 óta védett. Innen csodálatos kilátás nyílik a környező jórészt erdő borította tájra. A hazai és a külföldi vadászok által szívesen látogatott területre. A bükk, gyertyán és tölgyfaerdők kedvelt élőhelye az őzeknek, szarvasoknak és a vaddisznóknak. |
Farsangi vígasságok (február) Borverseny (március), Búcsú, Faültetés, Szüreti felvonulás és bál (október) |
Somogycsicsó |
|
|
1329-ben épült római katolikus templom. Bolgár temető |
A községet nagy területű, összefüggő erdő öleli körbe. 10 halastó található itt, emellett rendkívül gazdag madár és állatvilággal rendelkezik. Megtalálható a Hóbagoly, vaddisznók és a Gímszarvas. |
Vendel napi búcsú (október) |
Somogyudvarhely |
|
|
Református templom |
Duna-Dráva Nemzeti Park. A közeli bányatavak horgászati lehetőséget kínálnak. |
|
Szenta |
|
|
Újmajori Vadászkastély. A községtől az őslápig a szentai kisvasúttal lehet eljutni. Református templom. |
A Baláta-tó természetvédelmi terület. Egyedül itt honos hazánkban az Aldrovanda Vesiculosa rovarfogó hínárnövény növény és a mediterrán eredetű Tóalma. 70 madárfaj költőhelye található itt és az erdőrezervátumot használják pihenőül a vándor madarak is. Ritka madár a Holló, a Darázs ölyv és a Fekete gólya. Itt él még a Keresztes vipera és a Csalitjáró pocok. Török Lovastanya. |
László napi búcsú (július) Díjugrató verseny (augusztus) Kisvasút nap (május) |
Zákány |
|
|
Széchenyi Ferenc által építetett kétszintes kastély, ma a falu általános iskolája. Az 1811-ben épült késői barokk stílusban a Szent Imre római katolikus templom. |
A vasút oldal, Látóhegy védett növényzete. A Látóhegyről gyönyörű kilátás nyílik a Drávára. Itt található a Zákány - Őrtilos vasúti oldal tanösvény. A Duna-Dráva Nemzeti Park változatos növényzete, mint például az Osztrák zergevirág és Hármaslevelű szellőrózsa. Szőlőhelyek |
Majális (május) |
Zákányfalu |
|
|
1835-ben épült a Zichy-kastély. Keresztelő Szent János római katolikus templom, mely barokk stílusban épült. |
Duna Dráva Nemzeti Park. A Zichy - kastély parkja növényritkaságokkal, hársfák sorával, a Jakab gödör 100 évnél is idősebb tölgyfáival, valamint a Tölöshegy gyümölcsöseivel. |
Zrínyi nap (május), Gyereknap, Falunap és Kastélynap (szeptember), Alapítványi bál, Karácsonyi, Szilveszteri rendezvény, Fánk sütő verseny, Gyermekfarsang és Iván napi búcsú (június) |